Digitális Marketing Stratégia
A legtöbb kis- és középvállalkozásnak nincs megfelelő digitális átalakítási stratégiája, mert ezt segítség nélkül nehéz kivitelezni. Ne várjuk meg, hogy vetélytársaink tegyék meg az első lépést - keressünk olyan partnert, aki tapasztalt ezen a területen.
A digitális átalakulás nem arról szól, hogy minden papírfolyamatról, egy másik, meglehetősen összetett és drága alternatívára váltsunk át. Épp ellenkezőleg, a digitális átalakulás célja, hogy egyszerűsítse a jelenlegi bonyolult folyamatokat. Még a technológiai kihívásokkal küzdő üzlettulajdonosok is, egy kis idő ráfordításával, és megfelelő gondolkodásmóddal segíthetik vállalkozásuk digitális átalakulását.

A digitális átalakulásban rejlő lehetőségek
A vállalata által kitűzött célok és kihívások diktálják majd digitális átalakulása irányát. Például egy olyan vállalat, amely növelni szeretné ügyfelei számát, fontolóra veheti, hogy hogyan tudna új technológiák bevezetésével javítani az ügyfélélményen. Egy vállalkozás első lehetséges lépése lehetne, hogy megjeleníti magát a Google- és Apple Maps-en, de egy online chatbot vagy egy felhasználóbarát alkalmazás működtetése is egy lépés lehet a jó irányba.
A digitális átalakulást fontolgató vállalkozások tulajdonosainak át kell gondolniuk, hogy hol rejlenek lehetőségeik és kockázataik. Versenytársaik megtették-e már az első lépést a digitális átalakulás felé? Követelnek-e olyan opciókat ügyfelei amelyeket a vállalata még nem tud biztosítani? Ahelyett, hogy megvárjuk, amíg a piaci nyomás által rákényszerülünk, vállalkozásunknak proaktívan kell folytatni a digitális átalakulást, hogy egy lépéssel a többiek előtt tartsunk.
Potenciális technológiai partnereként, mi a Dg-Marketingnél, olyan költségkereten belüli megoldásokat fogunk ajánlani, amelyek igazodnak az üzleti infrastruktúrájához.
A Kis- és középvállalkozásoknak kigondolt, digitális átalakítási stratégiánk magában foglalja az összes apró lépést, amelyek segítségével jelentős költségmegtakarításokat, boldogabb ügyfeleket és jobb kilátásokat érhetünk el. Olyan területeket keressünk, ahol ígéretes lehetőségek tárulnak elénk és amik jelentős fejlesztések nélkül megvalósíthatóak.